Oldalak

2009. november 13., péntek

... többek között azért szörnyűséges a "szezon*", mert nem jutok el a papírig meg a tollig...
Ma viszont úgy döntöttem, hogy szükségem van némi ajándékra. Bevettem magam egy könyvesboltba és nem is jöttem ki, míg kihagyhatatlan kincseket nem öleltem magamhoz.
Már régóta szemeztem mindegyikkel, sőt még rajtuk kívül többel is, de csak most hoztam őket haza.
Az egyik Kovács András Ferenc: Hajnali csillag peremén című verseskötete Takács Mari illusztrációival (micsoda színek!), a másik a Világirodalom gyerekeknek sorozat Rómeó és Júliája, amit eddig soha nem sikerült "élőben" elérnem és majdnem most sem, pedig két eladó kereste nekem vagy fél órán keresztűl. A gép azt mondta, hogy van belőle két példány, viszont sehol nem találták.
Christa Unzner gyönyörű és érzékeny rajzai miatt nem hagytam, hogy feladják, de azt hiszem, hogy a másik példányt most már megjegyzik a nagy kutatás után... :) Gondolom, hogy rajtam kívül már mindenkinek megvan, csak én vagyok mindennel elmaradva, de most nagyon jól érzem magam, bontottunk is egy üveg vörösbort a vacsorához és éppen sajtot majszolok a pohárka borom meg itt figyel a klaviatúra mellett.
Igazából még meg akartam venni egy Boldizsár Ildikó könyvet, de nem volt, meg átnéztem, hogy van-e olyan könyvük amit Szegedi Katalin illusztrált és még nincs meg nekem, de ilyent sem találtam. A pénztárcám gondolom örült ennek, én meg beletörődtem... Azt hiszem szép estém van így is.

2 megjegyzés:

Kovács Kriszta írta...

Szervusz! Bocs, de én úgy tudom, hogy CHRISTA UNZNER illusztrálta a Rómeó és Júlia könyvet, amit említettél...

Piroska Klesitz írta...

Köszönöm! Igazából csak hazarohantam vele, és nem is vettem észre, hogy félreklimpíroztam a nevet. Christa Unzner illusztrálta, valóban, Barbara Kindermann a szövegért felelős. Én persze a rajzokért vettem meg, és nem is értem, hogy miért írtam félre. Mindjárt kijavítom. Még egyszer köszönöm!